Dr. Barna Andrea

Hírek

Kedves látogatók! Az elmúlt hosszabb időszakban a feltöltődésre helyeztem a hangsúlyt, átmenetileg nem vállaltam megbízásokat, képzéseken vettem részt. Azt gondolom, hogy segítőként különösen fontos rendszeresen "szünetet tartani", belülről is építkezni, töltődni ahhoz, hogy minden megkeresésnél teljes szívvel forduljak ügyfeleimhez, a rutin kizárólag a szakmai tudás mélységében jelentkezzen. Nyolc év telt el Mediációs Irodám indulása óta, most tehát rekreációs szabadságom után hamarosan megújult honlap-tartalommal és aktívabb közösségi média jelenléttel jelentkezem majd, hogy az érdeklődők minél több hasznos információhoz juthassanak nálam a mediáció témakörében. Kérdéseiket, témajavaslataikat az info@drbarnaandrea.hu emailcímen várom!


2020. márciusától term.gy. és eü. alapképzésen vettem részt, amelyet sikeres vizsgák követtek. A gyakorlati oklevél megszerzésével a módszerrel kapcsolatos tanulmányaim megkezdése után hat évvel, 2021 nyarán, hivatalosan is kineziológus végzettséget szerzek. A képzés szemléletformáló: a közös megegyezések létrehozását lelki oldalról segíti; előmozdítja az emberi működés és viszonyok még jobb elméleti ismeretét. Emellett 2020. ősze óta a Károli Gáspár Református Egyetem BA pszichológus-hallgatója vagyok, szintén abból a célból, hogy még több ismerettel, hatékonyan segíthessem a hozzám fordulókat. Az elmúlt egy évben továbbá négy mediációs továbbképzésen és konferencián vettem részt.


2018. szeptemberében az International Center or Nonviolent Communication által szervezett Erőszakmentes kommunikáció tréningen vettem részt. Köszönöm a kapott tudást, szemléletet Rambala Éva trénernek!


Öt év gyakorlati munka után, 2018. márciusában - két további továbbképzés teljesítésével - a következő öt évre vonatkozóan is nyilvántartott mediátor lettem, így friss elméleti és hosszú évek gyakorlati tapasztalatával várom tisztelt ügyfeleimet továbbra is.


Kedves ügyfeleim és honlap-látogatók, elfoglaltságom esetén időpontegyeztetés (és visszahívás kérése) sms-ben a 70-9423236 telefonszámon lehetséges.


Tájékoztatom Önöket, hogy aktuális (őszi/téli/tavaszi/nyári) szabadságom, valamint továbbképzések ideje alatt a válaszadási idő hosszabb lehet, emiatt megértésüket és türelmüket előre is köszönöm!


Tisztelt érdeklődők: 2016. április 28. - május 1. között kineziológiai továbbképzésen veszek részt, ezért ebben az időszakban hívást nem tudok fogadni, sms-ben azonban ezidő alatt is elérhető leszek.


Tájékoztatom kedves ügyfeleimet és az érdeklődőket, hogy a Mediációs Iroda 2015. június 1-jétől könnyebben megközelíthető helyre költözött. Az új cím: XIV. kerület, Várna utca 12-14.

Az új irodahelyiségben továbbra is várom mindazokat, akik szeretnék válásukat közös nevezőre jutva, megnyugtató módon megegyezve lebonyolítani, vagy kapcsolatukat rendbe hozni.


Új írásom a blogban a párterápia létjogosultságáról szól: érdemes "kibírhatóvá" tenni a kapcsolatot? Vagy inkább lépjünk? (2015. március 25.)


2014. március 15-én hatályba lépett az új polgári törvénykönyv, amely a válásokra vonatkozóan is hozott jogi változásokat: áttekintés a blogban.


Örömmel tájékoztatom kedves ügyfeleimet, hogy néhány hete, 2013. december 8-án átvehettem az egy éves NLP-NLPt gyakorlati kommunikációs tanfolyam elvégzését igazoló oklevelemet. Remélem, hogy ezzel az újabb képesítéssel és szélesebb körű tudással még hatékonyabban segíthetem a hozzám fordulókat kapcsolatuk javításában, vagy békés lezárásában.


2013. decemberében a legolvasottabb blogbejegyzés: "Másképp gondolkodnak a férfiak és másképp a nők" a férfi-női gondolkodás különbségeiről...


Az Iroda 2013. október 1-jétől a XIII. kerület Petneházy utcában működik. Szeretettel várom ügyfeleimet az új honlap mellett új irodámban is!

Kapcsolat

Hívjon: 70-942-32-36

Írjon: info@drbarnaandrea.hu
Keressen a facebook-on:
Dr. Barna Andrea Mediációs Iroda

Legfrissebb bejegyzés

A párkapcsolat és a szülők

A jól működő párkapcsolat két önálló, felnőtt ember szövetsége. Ahogy mondani szokták: akkor jó, ha "H" betőt formáz, nem két egymásra támaszkodó szárból álló "A" betűt. Hogyan kapcsolódik ez a szülők...

Miért van annyi konfliktus a kapcsolatunkban?

Mi állhat a konfliktusaink mögött?

A kapcsolat kezdeti szakaszában alig-alig fordul elő vita, meg nem értettség. Ez az időszak az összhangról szól, mindketten azon vagyunk, hogy a másik kedvében járjunk, igyekszünk a legkedvesebb, legjobb oldalunkat mutatni. Ahogy fokozatosan megismerjük egymást, a bizalom kiépülésével már elég bátrak leszünk ahhoz, hogy rosszkedvünket, hiányosságainkat is megmutassuk a másiknak és az odafigyelés, a folyamatos adás mellett öntudatlanul már kapni is akarunk. Szeretnénk ha a másik ugyan úgy folytonosan a kedvünkben járna, mint az elején, pedig ezt már mi magunk sem tesszük úgy meg, mint korábban. Miért? Mert mindannyiunkban vannak olyan "sérülések", bizonytalanságok, amik fokozatosan ekkor kerülnek elő, amelyekre a kapcsolattól várjuk a gyógyírt. Ha az adás helyét átveszik az elvárások, akkor egyre több helyzetben alakul ki konfliktus: elégedetlenség, mert a másik nem ad, nem azt adja, amit mi elképzelünk, amit szeretnénk. És amit sok esetben nem is tőle kéne várnunk... Gyermekkorunkban meg nem kapott elismerés, feltétel nélküli szeretet - mindezt hiába várjuk a társunktól. A párkapcsolati konfliktusok mögött sok esetben ezek a kielégítetlen érzelmi szükségleteink állnak - fogalmaznak a pszichológusok. De mik ezek az érzelmi szükségletek?

Alapvetően az az érzés, hogy szeretve vagyunk. Gyermekkorunkban a szüleinktől tanuljuk meg, miben nyivánul meg, ha valakit szeretnek. Ahogyan a szüleink viselkedtek velünk, számunkra az lesz a szeretet kifejezésének szinte az egyetlen ismert módja. Ha akkor éreztük a szeretetüket, ha teljesítettünk (akkor figyeltek ránk, akkor dícsértek meg, akkor foglalkoztak velünk, ha "letettünk valamit az asztalra"), akkor hajlamosak leszünk a másikkal szemben is elvárásokat megfogalmazni és azok teljesítésekor éreztetni vele szeretetünket. Ha a családban az volt a minta, hogy az odafigyelés, a szeretet mindig tárgyakhoz kötődött, ha az ajándékok elkészítése, gondos kiválasztása, a felkutatására szánt idő jellemezte legjobban a születésnapokat, sokkal inkább, mint mondjuk a közös tortakészítés és ünneplés, a közös felszabadult vidám időtöltés, akkor hajlamosak leszünk a társunk iránti szeretetünket ajándékokkal kifejezni.

Kisgyerekes szülők ismerhetik a Boribon mese-sorozat Boribon születésnapjáról szóló részét: Annipanni (Boribon gazdája) hosszú napokon keresztül készül titokban mackója születésnapjára, titkolózik és folyton elküldi Boribont maga mellől ("most ne zavarj, menj innen"). Boribon hiába szeretne játszani, Annipanni lerázza. Hiába kérdezi: "mit csináltok Annipanni?", Annipanni elküldi. Boribon egyre szomorúbb és magányosabb. És az sem vigasztalja igazán, amikor végül elérkezik a születésnap és megkapja az aprólékosan elkészített ajándékot. Több napi csalódott magányosság után már nem tud örülni a tortának - legalábbis ez az én véleményem. És mit gondol az olvasó? Sokan egyetértenek velem, sokan pedig azt, hogy hiszen neki készült az ajándék, Annipanni ennél többet nem is tehetett volna, mint hogy napokig dolgozott, kigondolta, elkészítette a tortát. Mi akkor a baja Boribonnak?!

A mackós történet jól mutatja, milyen más a világunk attól függően, hogy "mit hoztunk magunkkal otthonról"....

És jól mutatja azt is, hogy hogyan alakul ki a meg nem értettség érzése az emberben, hogyan megy el egymás mellett két ember legjobb szándékú akarata. A hétköznapokban aztán ezek a felgyülemlett feszültségek apró-cseprő dolgokban jelennek meg: vita a fogkrémes tubus tetejéről, vagy arról, hogy melyik polcon van a helye a tejfölnek. Ha végiggondoljuk, hogy mi az, ami igazából bánt bennünket (és az biztosan nem a fogkrémes tubus tetejének helyzete), mi az amit hiányolunk a kapcsolatból, és ezt vádaskodás nélkül el tudjuk mondani a másiknak, kérésként, akkor van esély rá, hogy elkerüljük a konfliktusokat és megkapjuk azt és úgy, amit és ahogyan szeretnénk. Akár a gyermekkori el nem fogadás után most az elfogadást, a dícséretet, akár a simogatást, az elismerést. Úgy, ahogy az nekünk a legjobban esik: ajándékokon keresztül, vagy az együtt töltött idővel, kedves szavakkal. Viszont ha megmaradunk a fogkrémes tubus szintjén és belemegyünk ezekbe a kicsinyes játszmákba, akkor fokozatosan egyre jobban eltávolodunk a másiktól.

Korábbi bejegyzésemben írtam már a szeretetnyelvekről, azaz arról, hogy mindannyian más-más módot ismerünk arra, hogy szeretetünket kifejezzük. És más-más nyelvet értünk meg jól, más-más nyelven lehet "hatékonyan", sikeresen "elérni a szívünkig". Legtöbbször észre sem vesszük, nem tudatosítjuk, hogy nem JÓL szeretjük egymást. Meg vagyunk győződve arról, hogy mindent megtettünk a másikért, kimutatjuk az érzéseinket, éreztetjük, hogy fontos számunkra. Ha így érezzük, a másik mégis elégedetlen, akkor gyanakodhatunk, hogy nem egy szeretetnyelvet beszélünk. De mit tehetünk, ha a szeretetnyelvünk teljesen eltér? Hiszen a gyermekkorunkban megtanult szeretetnyelv szinte olyan, mint az anyanyelvünk, erőszakkal máshogy kifejezni magunkat sokaknak "mű"-nek tűnik, erőltetésnek, megjátszásnak.

Pedig valójában arról van szó, hogy ha megtanuljuk, hogy a párunk minek örül igazán, és ennek megfelelően cselekszünk, akkor igazán sokat tettünk a boldogságáért és a kapcsolatunkért. És magunk is gazdagodtunk: más módokon is megtanultuk kifejezni magunkat, többek lettünk.

Ez azonban nehéz munka is lehet: ha valaki a szívességek nyelvét érti (azaz apró gesztusokból érzi a szeretetünket), miközben mi magunk nem vagyunk gondoskodó típusok, akkor nem könnyű az összecsiszolódás, de csak rajtunk múlik. Eleinte ez azzal jár, hogy tudatosan járunk a másik kedvében, miközben talán kicsit idegenül érezzük magunkat. De ha ragaszkodunk hozzá, hogy a másik szeretetnyelve "hülyeség", az enyém a jó, értse meg azt, vegye már észre -akkor igazunk ugyan lehet, de a másikat elveszítjük...

Ha azonban tudatosan odafigyelünk arra, hogy a másik kedvében járjunk, akkor hamarosan nagyon sok pozitív visszajelzésben részesülünk, ami egyre több és több motivációt ad majd. A változtatás párunkat is arra ösztönzi, hogy ő is örömet okozzon nekünk, viszonozza amit kapott, így kialakul egy új alapokra helyeződött, derűs és elégedett kapcsolat köztünk.

Persze mindez nehéz, ha nagyon sok kielégítetlen érzelmi szükségletünk van: ha gyermekkorunkban nagyon keveset kaptunk, akkor egész életünkben csak kapni és kapni szeretnénk, miközben adni alig-alig tudunk, hiszen nincs rá mintánk. Nehéz ráhangolódni a másikra, ha a szüleink sosem tudtak ráhangolódni a mi igényeinkre, nem értettek meg minket, feltételekhez kötötték a szeretetüket. Akit gyerekkorában nem szerettek eléggé, annak a másik hiába adja a leginkább megfelelő módon a szeretetet, az sosem lesz elég. Ezért írtam korábban, hogy van, amit a társunk nem tud pótolni, hiába is várjuk tőle. Egy megértő társ, aki szeret minket, persze rengeteget tud adni és sokszor egymásra találnak az "adni akaró" és a "kapni akaró" emberek, pontosabban aki sokat tud adni és kevesebbel is beéri, és az, aki szinte alig tud adni. Ez azonban már egy másik témához, a játszmákhoz vezet, hiszen a felbillent egyensúlyú kapcsolat, ahol az egyik fél mindig ad, a másik mindig kap, valójában szülő-gyerek viszonylat, nem párkapcsolat. És az ilyen felállás óhatatlanul is tévútra visz. Mit tehetünk tehát, ha úgy érezzük, hogy annyi a gyerekkori hiányunk, hogy azt senki sem tudja pótolni? Kérjünk bátran segítséget ehhez! Ha pedig párunkon látjuk, hogy valójában sosem szerethetjük úgy, hogy az elég legyen neki, olyan kicsit kapott gyermekkorában, akkor beszéljünk erről vele.

Mindenre van megoldás ha igazán szeretjük egymást és hajlandóak vagyunk tenni egymásért, a kapcsolatunkért:)

e-mail icon Facebook icon