A párkapcsolat és a szülők
A jól működő párkapcsolat két önálló, felnőtt ember szövetsége. Ahogy mondani szokták: akkor jó, ha "H" betőt formáz, nem két egymásra támaszkodó szárból álló "A" betűt. Hogyan kapcsolódik ez a szülők kérdéséhez?
Kapcsolatok hálójában élünk, így a párkapcsolatunk is más kapcsolatokkal összefüggésben, azok körében létezik. Ebből a szempontból kapcsolataink közül a legmeghatározóbb - felnőtt korunkban is - a szüleinkhez fűződő viszony. Természetes és fontos, ahogy a betűk példájával is jeleztem, hogy önálló, felnőtt emberek kellenek a jó párkapcsolathoz. Az azonban, hogy mennyire vagyunk "felnőttek" összefügg a szüleinkkel: ha megfelelő időben és módon önállósultunk, jóval nagyobb esélyünk van stabil, erős kötődésen alapuló, kiegyensúlyozott párkapcsolatot létrehozni és fenntartani.
Mit jelent ez az önállósulás? Mi köze lehet a szülőknek a mi párkapcsolatunkhoz? Tapasztalataim szerint nagyon sok. Az utóbbi hónapokban több példát is láttam arra, hogy mennyire fontos a szülőktől független, önálló felnőtt élet, mennyire rá tud nehezedni egy-egy kapcsolatra a szülőkkel való viszony, és a "fel nem nőttség" milyen párkapcsolati problémákhoz vezet. A témáról nemrég egy női lapban megjelent cikk és tapasztalataim alapján ebben a bejegyzésben szeretnék néhány gondolatot megosztani a témával kapcsolatban.
Az említett cikk a szülők és felnőtt gyerekeik kapcsolatáról szól, amiből én most a gyerekek (akik életkoruk szerint már felnőttek!) szempontjából emelek ki néhány szót. Mivel az engem megkereső, párkapcsolati problémával jelentkezők, válni szándékozók jellemzően kétgyerekes, negyven közeli párok, ezért nem térek ki arra, hogy a felnőtt gyerekek "elengedése", a "fészekből való kirepülés" milyen nehézségek megoldását várja a szülőktől, inkább arra helyezem a hangsúlyt, hogy milyen problémákat tud okozni a "felnőtt gyerekek" párkapcsolatában, ha ez nem történik meg.
Az említett cikk problémafelvetésében foglalt helyzetekkel gyakran találkozom: a pár egyik tagja sokszor éppen azzal a nehézséggel küzd, amit az alábbi példák jeleznek, mígnem végül a párkapcsolat szenvedi kárát a helyzet megoldatlanságának. Mik ezek a példák?
Egy két hónapos kisfiú édesanyja meséli: ők, mint "gonosz" fiatalok, nem akarták, hogy az újszülőtt elő fürdetését a nagymama vezényelje le és a szülés után hozzájuk költözzön hetekre. Úgy gondolták a férjével, hogy a nagymama jöhet bármikor, de az újszülött kisfiú gondozása elsősorban az ő feladatuk. Jól sikerült az első este, a fürdetést is ügyesen megoldották, de este 11-kor a nagymama manipulatív, szemrehányó telefonhívása következett. A nagymama ugyanis "csak erre az estére várt mióta a lánya megszületett", "csalódott benne", a lánya miatt lett "kivert kutya", mert a lánya "tönkretette élete legszebb napját".
Egy kétgyerekes anyuka hasonló helyzetben van pici gyerekeivel: "Félek találkozni anyámmal! Rászorulok a segítségére, hálás is vagyok, ha eljön, és lehetővé teszi, hogy kicsit pihenjek, csakhogy úgy viselkedik, mint egy főparancsnok, átrendezte a gyerekek szobáját, kitartóan hajtogatja hogy a férjem bunkó, senkiházi, jobbat érdemelnék. Anyám nem becsüli őt, régen a bizonyítványommal volt elégedetlen, aztán a pályaválasztásommal, most a férjemmel."
Tapasztaltam én is több hozzám forduló párnál, hogy a "fiatalok" életébe beleavatkozó, kérés nélkül (viszonzást várva) segítő szülők mellett a már felnőtt gyerekük gyerekké válik, párja pedig nem találja a helyét mellette. A napi többszöri hosszas telefonálások, a kisebb-nagyobb problémák egymással való megosztása és megoldása helyett külső "ellendrukkerek" beengedése lassan szétzilálhatják a kapcsolatot.
A fenti példákban a "felnőtt gyerek" látja a problémát és igyekszik párkapcsolatát megóvni, egyben tartani, a közös fészket kialakítani és fenntartani. De nagyon nehéz a dolguk. Szeretnének szüleikkel is jó viszonyt ápolni, aminek viszont néha nagy ára lehet: eltávolodás a párjuktól. Nagyon fontos ezt felismerni és kézbe venni a kapcsolatok "helyre rakását", megtenni az önállósághoz vezető lépéseket, még ha nehéz is. Hiszen ahhoz, hogy stabil párkapcsolat és erre épülve stabil család jöjjön létre az szükséges, hogy a pár kialakítsa azt a közös "MI" érzést, ami azt jelenti, hogy együtt oldjuk meg a nehézségeket, nem kifelé kapcsolódunk elsősorban.
Nagyon fontos, hogy önálló, felnőtt, felelősségteljes módon döntéseket hozzunk, határokat alakítsunk ki, amik mellett kiállunk. Nem jó, ha gyerekként sodródunk szüleink láthatatlan irányítása mellett. Önálló életű szülők híján, olyan szülőkkel, akik gyerekeiket igyekeznek "gyereksorban tartani" nem könnyű ez. De ha már látjuk a problémát - és ebben gyakran éppen a párunk segítség, aki kicsit külső szemmel esetleg jobban látja a folyamatokat - akkor a megoldás is megszületik.
Ne felejtsük azt sem, hogy a szülők (immár nagyszülők) esetleg maguk is először vannak ebben a helyzetben, velük együtt alakíthatjuk ki a megváltozott helyzetnek megfelelő kapcsolatokat. Ahogy a cikk írja Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológust idézve:"a felnőtt gyerek párválasztása, szülővé válása olyan hatást gyakorol a családi hálózatra, mint mikor átrendezi az univerzumot egy új kisbolygó."
Természetes, hogy átalakulnak a kapcsolatok, új kis egység jön létre, amelynek meg kell találnia az önálló helyét a rendszerben. Az új párral nem "még egy gyerek" (vagy az unokák születésével még két további valóban gyerek) kerül az eredeti szülők "alá", a gyereksorba. Új egység, független és mégis kapcsolódó egység jön létre ilyenkor, az immár felnőtt "volt gyerekek" párkapcsolata és később családja, aminek elhelyezésében ezeknek az felnőtt gyerekeknek is szerepük van, vagy kell hogy legyen. Így alakul ki olyan párkapcsolat és család, amely megfelelő módon beilleszkedve a nagycsalád rendszerébe mindenkinek megfelelő helyet és teret ad.
Ha valóban így van, valóban mindenki saját szerepét tölti be - nagyszülő a nagyszülőét, szülő a felnőtt felelős szülőét, gyerekek pedig a gyerek/unoka szerepét - akkor elképzelhetetlenek az olyan feszültséget okozó helyzetek, mint amelyek a példákban szerepelnek. Nem jönnek létre olyan helyzetek, amelyek belső feszültséget jelentenek és magában az emberben okoznak problémát, és olyanok sem, amelyek a pár tagjai között keltenek feszültséget és vezetnek párkapcsolati konfliktushoz.
(Az említett cikk a Nők Lapja 2016/15. számában, V. Kulcsár Ildikó tollából jelent meg a Családi hálózatok sorozat részeként.)
